Csibe juttatta eszembe ezeket a gondolatokat!
Sokat gondolkoztam már azon, hogyan tud valaki elválni? A papír ott a kezében, hivatalosan tudja igazolni, hogy ő már ágytól – asztaltól… És lélekben? A fejében? Én is lépegetek, lassan totyogok, de már haladok a cél felé. És tudjátok, mi a cél? Nem a válás! Nem! Az a célom, hogy önmagam legyek, elégedett legyek, és nyugodtan hajthassam le a párnámra a fejem a nap végén. Úgy érzem, ezek most nem adatottak meg nekem. De ami késik, nem múlik.
Igen, úgy érzem, a férjem mellett nem tudok már önmagam lenni. Mert hiszen minden változik, én is megváltoztam, és ő is megváltozott, ezt nem is hányom a szemére. A hozzám való viszonya is megváltozott, ez is tiszta. Nálam lassabban történtek a dolgok. Az, hogy a mi esetünkben ide mutatnak a nyilak, nem törvényszerű, legalábbis szerintem. És mivel rendületlenül hiszek a VÁLTOZÁSBAN, így nem mondok semmit biztosra. Mert akármi történhet.
Igazából úgy érzem, pontosabban péntek éjszaka úgy éreztem, hogy ő ki akarja provokálni azt, hogy elmenjek. Hogy elhagyjam. Hogy elváljak.
Nem baj. Sok-sok vízcsepptől telik meg a pohár.