Hello Lányok!

2007 június 25. | Szerző: bronte |

 Érdekes, hogy épp most írtatok hozzászólást, amikor történés van! :-)))))) Mintha éreztétek volna!

Szombaton otthon aludtam anyánál. Kérdezte tőlem: Na, megyünk? Mire én mondtam neki, hogy nem. Mert éreztem belül, hogy most van az utolsó csepp, de valahogy indulat nélkül, mint mikor a paíron leírod, hogy 2+2=4, és látod, hogy nahát, az eredmény valóban 4?! És igen!

Nem szólt rá semmit, csak ült, nézett valahová a messzeségbe. Én sem néztem rá, én is elbambultam, gondolkoztam, mit mondhatnék, de rájöttem, olyan, mintha mindig csak a saját hangomat hallanám, és inkább nem szóltam. Aztán, csak hogy ne legyen magyarázat nélkül, elmondtam neki, hogy véleményem szerint  nem becsül, nem tisztel, lenéz, és nem szeret. Erre sem szólt semmit. Aztán elment, úgy, hogy nem is köszönt.

Borzalmas éjszaka következett. Számomra az volt. Ahogy elment, rá 10 percre már hívtam, mert ott felejtett valamit, ami mára kellett volna neki, de már ki volt kapcsolva. Ahogyan még másnap reggel is. Sokat gondolkoztam, mi lenne jó. Mi lenne a helyes? De éreztem, hogy én……. Hülye vagyok. Talán tényleg azt érdemlem, amit kapok. Hallottatok már az egyensúlyi helyzetről? Kémia :-)))))). Ha a rendszert éri egy hatás, akkor arra fog törekedni, hogy visszaállítsa az egyensúlyt, és ezért egy ellenhatást hoz létre. Pl. koncentrációváltozás. De hagyjuk a kémiát! Én sokat beszéltem – ő egyre többet hallgatott. Én folyton akartam valamit (több figyelmet, más figyelmet, stb) – ő el sem mondta, van – e kívánsága. Talán nem is a hatás-ellenhatás a lényeg! Hanem a “rendszer”. Ő meg én.

Így fogtam magam, és tegnap reggel hazajöttem. Holott -mondanom sem kell- azt mondtam neki, erre ne is számítson, még hívni sem fogom! (ehhez képest….)

Most nem is beszéltem (túl) sokat. Kérdezte, miből gondolom, hogy ő nem tart semmire? Mondtam neki, hogy a viselkedéséből szűrtem le. Bólintott. Mit mondhatott volna erre?! Hiszen én így látom, ő meg másképp.

Azt mondta, szeret. Nem néz le. És hülye vagyok.

Nem érzem, hogy megkönnyebbültem volna, vagy legalábbis nincs aláírva a levelem, hogy úgy mondjam. De jobban érzem magam vele, mint nélküle. Olyan kicsi kis fogaskerék vagyok én az életben! Hát most miért ne érezhetné az én lelkem jobban magát – vele?

Mondhatnátok, hogy lehet, hogy valahol rám vár valaki, aki tisztel, szeret, és elhalmoz a figyelmével! De az a nagy harci helyzet, hogy engem nem érdekel az a valaki más. Engem a férjem érdekel.

Mindenesetre jó volt látni, ahogyan kisimulnak a ráncok a homlokán, de csak hogy a szeme mellett összesűrűsödjenek a mosolygástól.

Köszönöm figyelmeteket!